Őseink empirikus megfigyelései nyomán derült fény igazi nagytestű ragadozó halunk különös és misztikus viselkedésére, amit már a múltban is igyekeztek a halászok kihasználni. Az akkoriban készült korabeli eszközök bármennyire egyszerűek, mégis nagyon hasznosnak bizonyultak.

Bizonyára sokak tapasztalták már, hogy csendes csónakázás közben, az evezőtoll ritmikus csobbanására, harcsarablást tapasztalunk a csónak mellett. Nagyon sokféle teória született, hogy vajon mi készteti a harcsát az eszköz használata során cselekvésre, de igazából megdönthetetlen magyarázattal még senki nem tudott szolgálni.

                 Van, aki úgy gondolja, hogy a kuttyogtatóval képzett hang hasonlít a békák vízbe ugrálásának hangjára, a béka, pedig mint táplálék, a harcsa egyik kedvence.  Mások szerint a fajtársak táplálkozásának hangját idézi, amiben késztetést érez, hogy részt vegyen. Sokan gondolják azt is, hogy ez a hang tulajdonképpen támadásra ingerli. Nagyon keveset tudunk ma még arról, hogy mi van a misztikum mögött, és miért ez a viselkedés! Az emberek és állatok génjeikben magukba hordoznak nagyon sok ősi reflexet. Valószínű, hogy valami ilyesmi munkálkodik a harcsa viselkedésében is. Az ember arca elé emeli a karját, hogy megelőzzön egy arca elleni támadást. Majdnem minden kutya génjeibe hordozza a dobástól való ösztönös félelem reflexét. A kutyáknak elég csak imitálni a dobás lehetőségét, az bizonyára menekülni fog. (Ezt azért nem javaslom kipróbálni, mert egy kiiskolázott kutya el tudja nyomni ezeket a reflexeket, és balul sülhet el a manőver). A harcsának bizony nincs füle, csak úgy, mint más halnak se, így gyakorlatilag a mi értelmezésünkben nem is hall! Dehogynem! Csak nem úgy, mint az ember. A hang, mint fizikai hullámtermészetű jelenség, nyomáshullámokat idéz elő. Ehhez, a bajuszosnak sokkal jobb receptorai vannak, mint embereknek a fül. Csak próbáljuk a lábunkat a kuttyogatás közben vízbe lógatni. Érezhetjük, hogy micsoda lökéshullámok érik a vízbe lógó testrészt! „ Gondolhatná akár azt is a bajúszos, hogy ki a franc ordítozik itt a felszínen?” Azt gondolom, nem is igazán fontos, hogy a kuttyogtató által keltett ingerek miféle reflexeket váltanak ki a bajuszosból. A lényeg az, hogy működik, mégpedig jól! Hála őseink kiváló megfigyelő képességének!

Azt gondolom a módszer és az eszköz az első megfigyelés óta nagyon sok változáson, fejlődésen ment át. Az idő közben rárakódott újabb tapasztalatok és a technikai megoldások alakították arra a formára, ahogyan ma alkalmazzuk és használjuk. Az eszköz anyaga ma már lehet műanyag, fa, sőt akár fém is. Tapasztalatom mondja azt, hogy ugyanazon paraméterek más-más anyagból különböző hangokat adnak, és a hang tisztasága is változó. Készülhetnek egyenes és tört szárral, Különböző hosszúságban, kinek-kinek melyik a testhezállóbb. Én a magam részéről a keményfából kialakított, és gondosan kimunkált eszközt tartom a leg alkalmasabbnak akár a kezelhetőség, a készítés, és hangtisztaság szempontjából egyaránt. Ma már pontosan tudjuk, hogy az eszközből kicsalt hang sem mindegy. Sokat számít a hang frekvenciája (mély vagy magas), Hullámhossza (kemény vagy lágy), és persze intenzitása. Nincs tuti nyerő hangzás! Van, amikor ez a jó, és van, amikor az. A mély öblöstől, egészen a pittyegőig. Sok mindentől függ az, hogy mikor és hol, melyik válik be. Folyóvizeken a mélyebb öblös, míg állóvizekben, holtágakban a magasabb pattogó tűnik beváltabbnak. A domború fejkiképzés a magasabb hangokat adják, míg a homorú fejkiképzés a mély, öblösebb hangokat adják. Ugyanez vonatkozik a tányér méretére is, ami általában kettő, és öt centiméter között változik. A nagyobb tányér adja a mélyebb, a kisebb tányér adja a magasabb hangokat. A tányér geometriájának és méretének kombinációja együttesen adja ki az intenzitást, és hangzást. Ettől lesz a hang hosszú öblös és lágy, vagy pedig rövid, magas, pattogó és kemény! Ezt a hangzást a rutinos horgász befolyásolni tudja azzal is, hogy milyen sebességgel, és milyen mélyen vezeti az eszközt! A kuttyogatást nem lehet könyvből megtanulni, ahhoz bizony gyakorlat kell. Ha találunk, vagy készítünk a testi adottságainknak és Vizi járművünk paramétereinek megfelelő kuttyogtatót, akkor néhány napos gyakorlással elérhetünk egy elfogadható szintet. Ahhoz azonban, hogy szép tisztán szóljon kezünkben a „hangszer”, bizony nagyon nagy gyakorlat kell, ahogyan a hegedű se egyformán szól más-más ember kezében.

A kuttyogtatót laza testtartással, laza csuklóval, és laza fogással vezetjük bele a vízbe némán! Indításkor nem szabad belecsapni a vízbe, mert akkor csak csobogni fogunk, és nem kuttyogatni. Vízbe érve hátrafelé mozdulattal laza al-és felkarral begyorsítjuk. Erre a gyorsításra a kiemelésnél egy csuklómozdulattal és egy tenyérzárással rá is segítünk. A kuttyogató ekkor adja ki a kívánt hangot.

Azt bizonyára sokan tapasztalták, hogy az üvegből kirántott dugó milyen intenzív, erős léghangot ad, ami az üvegben minimális túlnyomás alatt levő levegő (gáz) villámgyors nyomáskiegyenlítődése okoz. (Ezt sokan helytelenül fordítottan, a vákuum szívóhatásként értelmezik).  Hasonló effektus játszódik le kuttyogatáskor is. A levegőből indított kuttyogató fej mögött, levegős turbolencia alakul ki. A fej vízbe vezetésével ez követi a fejet, kavitációssá, vagyis levegőssé teszi mögötte a folyadékot. Ezek a buborékok egy közös légzsákká alakulnak. A tányér gyorsuló vezetése miatt a felhajtó erő nem tudja a fej mögül kiszabadítani, ezért akkor szabadul fel, amikor kivezetjük az eszközt! „Kihúztuk a dugót!”  Egy jól sikerült mozdulatsor nagyon szép tiszta „vízhangot” ad, hasonlót ahhoz, mint dugó után a léghang!  Kuttyogatni folyóvízen és állóvízen egyaránt érdemes, persze csakis akkor, ha a területnek vannak bajuszos lakói. Nagyon hasznos lehet a helyismeret, ha szükséges használjunk szonárt, vagy radart. Keressük a búvóhelyeket, gödröket, padokat, tuskókat és gyökereket, vagy bármit, ami a harcsa búvóhelye, rejtekhelye lehet. Kuttyogtatónk hangjával ébresszük fel a lusta állatot, és hozzuk ki belőle a zabagépet! A gyakorlott horgász a kuttyogtatójából többféle hangmagasságokat tud kicsalni. Egy-egy horgászat alkalmával többféle kuttyogtatót is használhatunk, de ez tanácsos is, hacsak nincs az adott területre egy különösen bevált eszköz. Van, aki néhány másodperces szünetekkel, csak egyet-egyet üt a vízen. Vannak, akik sorozatot ütnek, a sorozatok között néhány másodperces szünettel.  Van, aki a sorozatot egy loccsanó hanggal zárja le. Az ütéseket lehet rendszertelen kombinációban is használni. Ami a sorozat ütésében nagyon nehéz mutatvány, hogy a sorozat elemei egyformák legyenek, mint két tojás! Ezt bizony még gyakorlott harcsázók is kevesen tudják megcsinálni. Ehhez a horgászmódszerhez nagyon sok akaraterő és kitartás kell! Nagyon sokszor lesz eredménytelen a napunk, mert a bajuszos bizony rapszodikus jószág! Nem szabad feladni, mert a sikerélmény mindent-mindent feledtet!

Készítsük magunk a kuttyogtatónkat

Azt kell mondjam, hogy a magunk készítette eszközök lesznek később a leg kedveltebbek, mert azt eleve testre tudjuk szabni, és meg tudjuk választani azt is, hogy milyen legyen a hangja. Már említettem, hogy többféle anyagból készülhet. Én magam a fából faragott eszköznek vagyok a híve. Nemcsak azért, mert nem kellenek különleges szerszámok az elkészítéshez, hanem azért is, mert annak lesz a legszebb hangja. A fa kiválasztásánál nem a faraghatóság a legfontosabb szempont, hanem a súly és szívósság, hiszen a szár alsó része, szinte késlapnyira el lesz vékonyítva. Alkalmas fa a dió, az akác, a kőris, esetleg a tölgy is. Ezek közül messze a diófa bizonyul a legjobbnak. Az eszköz akkor lesz a legjobb, ha egybe faragjuk ki, és az elkészült eszközünk szinte súlytalan lesz. Az se lesz probléma, ha a fejet, vagy tányért utólag ragasszuk, megfelelő szilárdságú vízálló ragasztóval. Az alábbi ábra a törtszárú eszközhöz hozzávetőleges méreteihez ad iránymutatást, ami persze módosítható. Ez valójában egy jobbkezes eszköz, ahol a fej azért van kissé kifelé kifordítva, hogy a használat során ne a kezelőre hordja a kicsapódó vizet.

Nagyon fontos a fej, és a szár alsó részének igen precíz kimunkálása, hiszen a siker legnagyobb része ezen áll, vagy bukik. A felület ezen részei legyenek tökéletesen simák, karcmentesek, hiszen a hangképzés minősége ezen részek kimunkálásának minőségétől függ.

A szokásos fej kiképzések a kör, vagy ovális alak. Ritkán, de még előfordul a vízcsepp formájú alak is. Ügyeljünk a fej mögötti szárrész kiképzésére, mert ez a rész fogadja be használat közben a légzsákot! Minél több levegőt tud magával vinni, annál tisztább és erősebb lesz a kilépő hang! Ne reménykedjünk abban, hogy egy eszközt gyorsan el tudunk készíteni, ez bizony több napos munka lesz. A hatékonyság növelhető, ha egyszerre több darabnak állunk neki, akkor abban is bízhatunk, hogy valamelyik jól sikerül, és beválik. A precíz megmunkálást, csak abbahagyni tudjuk, befejezni viszont nem! Egyszer mégis abba kell hagyni, akkor következik egy lenolajos impregnálás, majd lakkozás. Az első lakkréteggel nem kell különösebben vigyázni, mert ez még újfent meg lesz csiszolva, így adhatunk akár vastagabb réteget is. Legalább 24 órás száradás után át kell az egész eszközt csiszolni vizesen, és nagyon finom papírral, különös tekintettel a fej, és szár alsó részére, egészen addig, míg újra nem lesz tökéletesen sima. Ekkor következik a sellak-kos kezelés.  A sellak egy természetes gyanta, ami háztartási boltokban kapható szilárd, lapkristályos formában. Ezt az anyagot denaturált szeszben kell feloldani (ez akár több nap), és olyan sűrűségre kell beállítani, mint mondjuk az ásványolaj. Az arány kb. 15-20 deka sellak, egy liter denaturált szeszel oldható. A feloldást zárt edénybe végezzük, mert nagyon gyorsan párolog! Amit ezzel végzünk, az nem más, mint amit úgy hívunk, hogy politúrozás. Keveset kiöntünk egy tányérkába. Csinálunk puha anyagból rongylabdát, enyhén belenyomjuk az oldott lakkba, majd a rongylabdával átvonjuk az előkészített kuttyogtatót. Miután a lakk igen gyorsan szárad, ezt egy két órán belül, többször meg tudjuk ismételni. Hagyjuk egy napot pihenni. Másnap gyenge átcsiszolás után, ismételjük meg a lakkozási folyamatot. Tesszük ezt egészen addig, amíg a légynek az összes lába kevés lesz, hogy megkapaszkodjon rajta! Ez a gyanta alapú lakk alkalmas arra, hogy bármikor pillanatok alatt fel tudjuk újítani az eszközt, ezzel tökéletesen karba lehet tartani, és a hangját is meg fogja őrizni.